Michael Bublé gondolatai nem csak az új albuma és az új parfümje körül járnak

Elio Iannacci, www.macleans.ca
2016. október 6.

Fordította: Barabás Edina
2016. november 26.

Minden egyes alkalommal, amikor Michael Bublé a színpadra lép, úgy tűnik, hogy az előadása legalább két szinten működik: Teljesen komoly a dal érzelmi világát illetően és azért, hogy a közönsége nevessen, még kényelmesen ki is szolgálja őket egy erős giccs adaggal. Ez egy nekem való ajándék, mondja, egy amit „a nagyoktól” lesett el – a Rat Pack előadóitól a hatvanas évekből, akik segítették a jazz és a swing műfaját az élvonalban tartani. Tény, a Brit columbiai (Kanada legnyugatibb tartománya – Edina) születésű énekes, dalszövegíró, előadó és parfümtulajdonos (Bublé nemrég dobta piacra az első parfümjét, a By Invitationt) sokat fektetett a zenei karrierjébe mély tiszteletből azok iránt, akik előtte jártak. Ez lehet az egyik ok, amiért egyszer „emberi zenegépnek” és „a világ legjobb esküvői énekesének” hívta az amerikai zenekritikus, Will Friedwald.

Világos, Bublé klasszikus dalok feldolgozása receptje működött. 41 évesen egyike azon kanadai énekeseknek, aki több mint 32 millió albumot adtak el világszerte. (2013-ban már 55 milliónál járt. – Edina) Még az elismeréseken és a régi vágású előadásmódon túl is él egy rejtett művész, akit Bublé újra bemutat a rajongóinak. Az új albuma, a Nobody But Me (2016. 10. 21-én jelent meg) új, kreatív ambíciókat célozz meg, különösen a Meghan Trainornal, Harry Stylesszal (One Direction) és Black Thoughttal(a Roots rappere) való együttműködése. Ebben az interjúban, Michael beszél a jelenlegi karrierjének átdolgozásáról, amit a politika, az apaság és a társadalmi változások ösztönöztek.

 

Különösen jól csináltad rengeteg gyökeres változtatás nélkül. Miben mutatkozik meg a fejlődésed az új albumnál?

Sok művész azt mondja, hogy kijött a komfortzónájából és a legbüszkébbek a legújabb albumukra. De ez rám tényleg igaz. Sok dolgomat újragondoltam. Másfél évvel ezelőtt olvastam egy Time magazin interjút Brené Brown íróval. Azt mondta: „Azok az emberek, akik hibáztak mintha végig ugyanazt a dolgot csinálnák, azt hiszik, mindig ugyanazt a dolgot kell folytatni.” Megvilágosodtam és felhívtam a menedzserem és elkezdtem győzködni a producereket. Megígértem, hogy mindig azt tesszük, ami a daloknak és az albumnak a legjobb – az ego nem állhat az utunkba. Miután végeztek – ahelyett hogy megelégedtem volna a dalokkal – megkérdeztem Johan Carlsson [Ariana Grande, One Direction, Flo Rida] producert, hogy „Jobbá tudnád ezt tenni?” És meg is csinálta. Néha művésznek lenni azt is jelenti, hogy tudd, mikor kell valaki, aki meglátja benned, amit te nem hallhatsz vagy láthatsz.

 

Azon énekesek közül, akiket a nagypapád ismertetett meg veled gyermekkorodban Dean Martint érzed magadhoz a legközelebb. Miért?

Ő a kedvencem mindközül, mivel egyfajta báj jellemzi. Úgy tűnhet mindezt erőfeszítés nélkül tette. Hiszem, hogy ő egy alábecsült vokalista csak azért, mert könnyűnek tűnik, amit csinált – de nem, és ki is állta az idő próbáját. Neki egy csodálatosan gazdag, autentikus, határozott éneklési stílusa volt. A humora a filmekben, az önvád és a hűvösség, ami jellemezte elhomályosíthatja milyen bámulatos énekes is, aki a Great American Songbookban is benne van. (Nagy Amerikai Dalkönyv, ami a legfontosabb amerikai dalokat és jazzdalokat tartalmazza a 20. század korai éveiből. – Edina)

 

Gondolod te is belekerülhetsz valamikor a könyvbe?

Kétlem, hogy valaha is esélyem lenne rá. Hogy lenne lehetséges? Kanadai vagyok. Nem New Yorkból vagy  Vegasból származom. 1975-ben születtem, nem 1917-ben. A családnevem nem Sinatra, Darin vagy Martin.  Régebben, mindig összehasonlítottak velük: „Ő jó, de nem eléggé, hogy betöltse az űrt.”

 

A karriered melyik pontján érezted, hogy ezek az összehasonlítások befejeződnek?

Őszintén úgy gondolom ez akkor volt, amikor az aktuális énekesek elkezdtek kiállni mellettem. Ők olyan ikonikus művészek voltak, mint Tony Bennett, Barbara Streisand vagy Liza Minnelli. Amikor az ilyen emberek a szárnyaik alá vesznek, és azt mondják, „Ő a következő. Teljesen megfelelőnek tartom.”, az emberek megbíznak bennük.

 

Streisand ismert a lámpalázáról, a bizonytalanságáról és a maximalizmusáról. Ez rád is igaz?

Sokat harcoltam az öntudatommal. Legyünk őszinték.  A karrierem elején nem mondhattam meg David Fosternek és a többi producernek, hogy mit tegyünk. Amikor a Come Fly With Me (Michael első albumán hallható.  – Edina) dal felvétele mellett döntöttünk, kérdezhettem volna, „Ki egyezett meg ebben?” A lemezkiadó, a menedzsment, a producerek és az emberek, akik erre a lóra tettek a futamon azt mondták volna, „Mi szeretjük a Sinatra verziót. Mindenki tud erről, mindenkinek tetszik. Ez azelőtt volt, hogy írtam egy sikerdalt, szóval nem volt beleszólásom a dolgokba. Mondhattam volna „Ez nekem így nem jó. A magam szabályai szerint akarom csinálni, vállalom a felelősséget a dalért.” De a Sinatra módszer szerint csináltam.

 

Kaptál függetlenséget valamikor a debütálásod után?

Igen, de nem az első albumnál. Azt mondták, megcsinálhatom az önálló albumomon – a második albumomon – ami csak egy vicc volt a részükről. Mindazonáltal működött az ötletük. Visszanézve meg tudom érteni, miért csinálták ezt. Ők megpróbáltak eladni egy lemezt és kereskedelmileg is elfogadhatóvá tenni amennyire csak lehetséges. Kárt tett bennem és a hitelességemben a kritikusoknál. Sinatra századik születésnapja alkalmából felléptem, ahol találkoztam a családjával. Sinatra lánya azt mondta nekem, „Nagyon örülök, hogy már a saját utadat járod.”

 

Az egyik feldolgozás dal nagyon kiemelkedik az új albumról. Ez pedig a God Only Knows a Beach Boystól. Teljesen átértelmezted. Miért vállaltál ekkora rizikót egy ennyire kedvelt dallal?

Tudtam, hogy veszélyes játékot űzök – ezért is csináltam. Elmentem Bill Rosshoz elintézni ezt.  Az Oscar-díj átadó zenekarát vezényelte és épp az új Star Wars film zenéjén dolgozott. Tudtam, hogy ez intim és őszinte lesz, ha egyszer végzünk vele.  Amikor mentem felénekelni a dalt, megkértem a mérnököket, hogy kapcsolják le az összes villanyt. Sötétben voltunk. Bekapcsoltam az iPhone-omat, ezért láthattam képernyővédőmet, ami egy kép volt a gyermekeimről. A kottaállványra tettem a telefonomat és elénekeltem. Csak egyszer vettük fel. Ezelőtt sose csináltam ilyet. Abban a szobában vettük fel, ahol Brian Wilson a Pet Sounds albumot. (A Beach Boys egyik albuma, ami az eredeti God Only Knows dalt is tartalmazza. – Edina)

 

Brian Wilson azt mondta nekem, hogy néhány zenéje az apja erőszakossága előli menekülés volt és emiatt kreált magának egy másik világot. Neked az éneklés annak a világnak az elfelejtéséről szól, amiben élsz vagy inkább a világot szeretnéd megszólítani?

Az én bajom nem összehasonlítható az övével, de én egy kétkezi halász családból származom. A zene menekülés volt és egy út, hogy jobb dolgokat tudjak álmodni magamnak, és hogy egy jobb helyen lehessek. Mondjuk csak ki, egy bizonytalan, ijedt gyerek voltam.

 

Mikor beszállsz egy új projektbe, amikor szakemberekkel dolgozol, mint például az új parfümöd, hogy döntöd el, hogy te vagy-e a főnök vagy az alkalmazott?

Ez ösztönös. Szeretem a munkámat, de ez nem én vagyok. Én egy apa és egy családos ember vagyok. Amikor a tükörbe nézek és magamhoz beszélek, ez az, ami visszatükröződik.

 

Egy 1963-as Playboy interjúban Frank Sinatra őszintén beszélt az aggodalmairól a szervezett vallás kapcsán. Az emberek nem gondolták, hogy ennyire haladó gondolkodású. Tudtad, hogy ilyen volt?

Sose gondolkoztam ezen.  Teljesen őszintén szólva– bocsánat a szójátékért (az eredeti szövegben „frank” volt, ami melléknévként jelentheti azt is, hogy őszinte, nyílt – Edina) – ez sokkal érdekesebbé teszi a beszélgetést, mint hogy az albumomról vagy a parfümömről vagy más értékesítendő dolgomról beszélnénk. Lenyűgöz a politika. Mindenkit megnézek YouTube-on Neil deGrasse Tysontól Richard Dawkinson és Noam Chomskyn keresztül Lawrence Kraussi. Christopher Hitchens talán a legjobb szónok valaha és egy nagyon híres ateista. Ahogy öregedtem a világ is egyre komplikáltabb lett. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen komplikált. Az igazságtalanságok miatt csak remélhetem, hogy legalább beszélhetek erről.

 

Ezért vált fontossá neked és a munkádban is?

Igen. Tény, hogy már sokkal nyíltabban lehet beszélni mindenről a feminizmustól a rasszizmusig… A két fiamra gondolva… az ő jövőjükről beszélek. Amikor már rég elmentem, akkor ez itt lesz nekik és a gyerekeiknek. Tudom, hogy néha a legsötétebb időket a legfényesebbek követik. Néha rossz dolgok történnek a jó dolgokért. A legrosszabb esetben lesz egy nagyon nyílt beszélgetésünk olyan dolgokról, amiről nem is tudtuk, hogy k***ára megtörténtek. Beszélgettem erről a barátaimmal és őket ez teljesen sokkolta. Nem is sejtették.

 

Mikor azt mondod „erről”, a rasszizmusra gondolsz?

Igen, de nem Donald Trump politikájára gondolok – amit ő felhozott. Ez egy igazi beszélgetés.  Mi csak emberek vagyunk, akik szeretni próbálják egymást, nemzetként és emberként. Terápiára van szükségünk, ember.

 

Egy mostani interjúban azt nyilatkoztad, hogyha meg tudnál változtatni egy törvényt, akkor eltörölnéd az egyneműek házasságát tiltó törvényt. Miért?

Ez egy mélyebb dolog. Ez elfogultság. Nagyon szerencsés voltam. Anya és apa nagyon szeretett engem és a testvéreimet. Mike nagybácsi és Frank nagybácsi házasok. Már negyvenvalahány éve együtt lehetnek. Rövidre fogva, soha nem voltak megbélyegezve. Emlékszem, mikor apám fiatalkoromban az mondta nekem, hogy néha a férfiak férfiakat szeretnek és a nők nőket. Ez természetes. Ránézek a gyerekeimre és nagyon szeretem őket. Arra gondolok: „Istenemre, ha a fiam meleg, akkor a fiam nem változott meg vagy tanulta ezt. Az én fiam, az ő lelke, így született… ez ő.” Ha lenne valami, amit nem tudna elmondani nekem, az nagyon fájna. Az összes hasonló téma keveredik ugyanazzal a dologgal: intolerancia. Kisgyerekként nem tudod, hogy ez jobb is lesz. Az élettapasztalataid nem ezt mutatják. Meg akarom védeni ezeket az embereket. Szét akarom küldeni ezt az üzenet és legalább megpróbálni sikerre vinni.

 

Az új dalaidra, mint például az I Belive In You-ra azt mondtad, hogy „ebben az őrült világban sátor az esős időben”. Azt reméled, hogy a zenéd része lehet a nagyon szükséges változásoknak?

Nem azt várom a dalaimtól, hogy mágikusan megjavuljanak a dolgok. Ezek ragtapaszok a seben. Imádom azt, hogy egy kis időre képes vagyok az embereket kivonni a világukból. Ha eljönnek a koncertemre és az egy menekülés a számlák vagy a szakítás vagy a rossz munkahelyi élmények elől – mindegyiküknek éneklek, hogy megnevetessem őket, érzelmeket váltsak ki belőlük. Ez több boldogságot ad, mint amit én valaha adhatok nekik.

A közösségi médiában és személyesen is hallok történeteket, hogy egy dal, mint a „Home” mennyire segíthet. Mindegy, hogy az egy külföldön élő férfi, aki nagyon hiányolja a családját vagy pedig valami mélyebb és szörnyen drámai. Valakik azt mondták nekem, hogy a Home dalt hallgatják a temető felé menet, ahol az elhunyt gyermeküket látogatják meg. Ez ad nekik reményt. Végső soron, ez minden, amivel szolgálhatok az embereknek.