Nem lesz még egy olyan crooner, mint Bublé.

Az ötvenes évek közepén a crooning kiment a divatból. A popzene és rock ’n’ roll felemelkedése miatt nem volt már hely a jazznek. Azóta volt néhány előadó (Barry Manilow, Harry Connick Jr., stb…), aki rövid ideig fen tudta tartani az érdeklődést, de Michael volt az egyetlen, aki át tudta adni a jazzt a mai generációnak.

Ő az egyetlen előadó, aki képes volt megtartani a menő tényezőt – legalábbis szólóban. Nem felejtettük el Lady Gaga és Tony Benett duettjét, a Cheek To Cheek dalt, ami első helyezést ért el a toplistákon, de valljuk be Tony Bennett a pop hercegnő nélkül nem lett volna képes erre.

Robbie Williams 2013-as Swings Both Ways albuma nem igazán keverte fel az állóvizet, pedig olyan előadók működtek közre az albumon, mint Olly Murs, Lily Allen, Kelly Clarkson és maga Michael Bublé. Mondanunk sem kell, a fogadtatás vegyes volt.

Mégis mi működik Bublénál? Fiatal és sose veszi magát túl komolyan, ami nélkülözhetetlen, ha egy olyan zenei műfajról beszélünk, ami nem igazán tudott megújulni. Még mindig nagyon ódivatú, az újítási kísérletek ellenére. Ráadásként Michael sose veszett el a kortárs popzenében, sőt inkább az találja meg őt.

Nemcsak a zenéjéről van szó, hanem a pimasz mosolyáról, dinamikus magatartásáról és elegáns ruházatáról, ami toplisták első helyezettévé tette a Crazy Love, Christmas és To Be Loved albumokat. Nem nehéz egy zenésznek feldolgozást készítenie egy ismert dalból, de Bublé mindezt nagyfokú ismerettel teszi, ami azt eredményezheti, hogy sose fogod többet meghallgatni az eredeti dalt.

Fordítás: Edina
Eredeti angol nyelvű cikk több képpel: contactmusic.com