A sikerrel jött az elismertség és az elismertséggel együtt a nők. Michael Bublé bárok helyett koncerttermekben swingel. De a siker nem minden, igaz Mr. Bubbles?

Michael kivételesen tudja, hol van. Egy kölni hotelben tartózkodik a swing énekes és büszke emlékezőtehetségére. Baseballsapka, szaggatott farmer és zakó van rajta és ez nem kelt túl elegáns, swing benyomást. Bublé mesélni akar. Koncentráltan és gyorsan beszél. Alkalmadtán még ő is meglepődik szóözönétől. A közlésvágyat megállítja Emily Blunt. Michael bemutatja Emilyt. Emily egy félénk, vicces színésznő, ő is baseballsapkát hord.

Michael Bublé, milyen gyakran ejtik rosszul az ön nevét?
Minden nap. Tegnap itt a hotelben én voltam Mr. Dublay. A barátnőm nagyon meglepődött. Honnan szedte a D-t, kérdezte. Én megértem, ha valaki Michael Bubbles-nek vagy Michael Bubel-nek szólít. Na, de a Dublay?

Nehezen viseli ezeket a neveket?
Ne is kérdezze. A lemezkiadóm meg akarta változtatni a nevemet. Azt mondták: „Mi nem szeretjük a nevedet és ezzel a névvel egy lemezt sem fogsz eladni. Menj haza és gondolj ki egy új nevet.

De ön nem tehetett semmit?
De igen, gondolkodtam. Az új utónevet először a nagypapámmal akartam elfogadtatni, de aztán apámat hívtam fel. Nagyon megértő volt és azt mondta: Ha muszáj… De megjegyzem, hogy a papa szíve összefog törni. Én erre dühbe jöttem és minél inkább ezen gondolkoztam, annál idegesebb lettem.

Jobb lett?
A következő nap megkérdezték, hogy kigondoltam-e már egy új nevet. Én azt mondtam: „Ha garantálni tudják, hogy az új névvel egy millió lemezt fogok eladni, akkor nevet változtatok.

És mit mondtak?
Azt, hogy nem tudják garantálni. Erre én ezt mondtam: „Don’t you ever fucking ask me again.”

Így? Ezekkel a szavakkal?
Pontosan. Sértve éreztem magam. Semmibe vették a tehetségemet és az albumomat is. Bublé névvel éltem. 16 éves korom óta klubokban énekeltem és soha senkit sem zavart a nevem. Miért kellene nekem egy másik név?

Ez hét évvel ezelőtt volt, bizonyára merész akció volt egy 24 éves kezdőtől.
Teljesen kikészültem. Sokáig dolgoztam azon az albumon, nem láttam a családomat és a párkapcsolatomnak is vége lett. Nem akartam eladni magam. Ezen a ponton sokszor fel akartam adni. Ezért azt mondtam: Elég. Ön mit szólna ahhoz, ha felszólítanák arra, hogy cikkeit más néven közölje. Ön sem örülne, igaz?

Nem nagyon örülnék.
Látja.

Elnézést kértek öntől?
Néhányan. Akkoriban ők is túlterheltek voltak és azt mondták: „Rendben, így csináljuk.”

Nem voltak mérgesek?
Valószínűleg. Én csak egy kisember voltam a nagy találkozás előtt.

Talán a menedzsere lenézte, mert ön a színpadon kedvesnek és aranyosnak hatott.
Én kedves és aranyos vagyok, de egy igazi férfi is. Nem akartam senki büszkeségét megsérteni. Soha nem voltam gyenge, mint a színpadon. Látott engem élőben?

Láttam az ön Live DVD-jét, a Caught In The Act-et.
Ön nem ismer engem. Ez a show egy nyilvános műsor, amit az USA-ban vettünk fel. Ez a show nekem nem okozott nehézséget. Nem használok csúnya szavakat, nem átkozódom és illedelmesen viselkedem.

De ön a valóságban ideges típus?
Nem mondom, hogy Ozzy Osbourne vagyok, de azért „csípős” show-t csinálok. Levelek, amiket az emberektől kapok, azzal kezdődnek, hogy: „Én szeretem a zenédet, de nem megyek el a koncertedre, mert te káromkodsz, a szexről beszélsz és viccet csinálsz a marihuána használatból.

Ezeken nem gondolkodott el?
De, igen. Ez én vagyok és ha ezzel a nézők öt százalékát elijesztem, akkor ez van, majd elfelejtik. Tudom, hogy az öt százalék elmegy, de a 30 százalékuknál nyert ügyem van.

Szeretik a stílusát.
A közönségem nem konzervatív keresztényekből áll. Korábban én is voltam rajongó. Írnak nekem, hogy túl sok a problémás ember a közönségben és hogy túl sokat isznak. Én erre azt mondtam: Rendben. Ők ilyenek és ez így jó. Mi a probléma?

Talán az, hogy valamit áthozott a Rat Pack-ből. Iszik vagy dohányzik?
Nem iszom. Néha iszom egy pohár bort vagy Scoth-ot.

Dohányzik?
Alkalmanként.

A színpadon dohányzik és iszik, mint Sinatra és barátai?
Soha és nem is kíséreltem meg, ahogy ők. Jól érzem magam tisztán, ez vagyok én. Nem akarom ezt csinálni mások előtt. Mélyen tisztelem a Rat Pack-et, sokat tanultam tőlük, elemeztem a zenéjüket. De nem akartam a részese lenni. Nem akartam Las Vegasba menni.

Valóban nem?
Amikor 16 évesen bárokban elkezdtem énekelni, nem tudtam a Rat Pack titkait. Én csak zenélni akartam, színpadon állni és tanulni. Szórakoztatni akartam az embereket a bárokban, ahol senki sem jött oda hozzám hanem mindenki nézett. Ezt kilenc évig csináltam, tanultam a mesterségemet. Ezért, amikor 25 évesen aláírtam a szerződésemet a legjobb tudásomat nyújthattam.

De a swing, amit ön kínál, a konzervatív közönséget célozza meg.
Ó, nem! A konzervatív közönség szürke és unalmas, 13 vagy 69 évesek. A közönségemnek szex kell, tánc kell és gyors autó. Éppen ezért veszik 47 országban a lemezeimet.

De ön konzervatívan öltözködik, öltönnyel és nyakkendővel.
Mert ez így udvarias. Az emberek megveszik a jegyeket a koncertemre.

De most egy szaggatott farmer, zakót és baseballsapkát hord, most mi más?
Ez csak az én bizonytalanságomat tükrözi. Azt mutatja: Nézd fiatal vagyok, ez meg régi!

Miért?
Mert ez régi. Ez a csodálatos zene, amiért sokat fizetnek. Zenészek a Bublé Band-ben Hugo-Boss öltönyöket hordanak. Ott ez a legkevesebb. Amit én csinálok számomra is megerőltető.

Hogy érzi magát öltönyben?
Nagyszerűen, de nem a ruha teszi az embert. Láttam már néhány fiatal swingénekestől, hogy a színpadra felvitt egy doboz sört és ezzel azt akarta mutatni: Én hip vagyok. Én annyira cool vagyok, hogy iszom a sört a színpadon. Nekem erre nincs szükségem, eléggé cool vagyok. Nekem nem kell semmit sem bizonyítanom.

Az ön lemezkiadója, úgy emlegeti, mint Crazy Crooner-t. Mit is jelent az, hogy Crooner? (crazy=őrült)
Ez nem igaz. A croon azt jelenti, hogy valamit szelíden előadni. Én nem ezt csinálom. Utálom a crooner szót. Sokat harcolok a lemezkiadóval, hogy ne így akarjanak eladni.

Ezt azért használják, hogy valahogy leírják.
Sok barátom van a lemezkiadónál, de ők néha nem értenek meg. Én nem azért vagyok itt, hogy több lemezt adjak el vagy hogy televíziós műsorokban szerepeljek. Építem a karrieremet, hogy az ne tartson rövid ideig.

Gondolt arra, hogy mi lesz tíz év múlva, amikor ön 41 éves lesz?
Igen, gondoltam rá, vajon mi lesz akkor. Kiadok egy új lemezt, amin egy Mel Tormé dalt, a Comin’ Home Baby-t éneklem. Én egy király R’n’B dalt szeretnék csinálni a Boyz II Men-nel. De a lemezkiadóm azt akarja, hogy a Destiny’s Childdal énekeljem. Kérdem: Miért? Mert ők kövérek. – mondják. Egy csöppet sem érdekel, hogy ők kövérek, én a Boyz II Men-nel akarom énekelni, mert csodálatos, az ahogy énekelnek, dolgoznak és ezek jó hatással lennének a dalra. Legkevésbé sem az dönt, hogy néznek ki a színpadon, hanem az, hogy adják elő a dalt. A kérdés mindig ugyanaz. Én vagyok ez vagy sem?

Mit hajszol, kerget mint énekes?
Szerelem? Fájdalom? Összetört szív? Szerelmesnek lenni?

Ezzel tud mesélni a barátnőjének, mert ön sokat utazik.
Ez számomra létszükséglet, ezzel fejezem ki magam. Mielőtt belekezdtem az éneklésbe színész akartam lenni. Mielőtt megjelent volna az első albumom, nem álltak jól a dolgaim, ezért már fel akartam adni, vissza akartam menni Vancouverbe és újságíró akartam lenni. Szeretem az embereket, szívesen beszélek velük.

Miről írt volna?
Az emberekről? Csak hát közben megtanultam sokkal nehezebb jól írni, mint jól énekelni.

Miért kezdett el egyáltalán énekelni?
Nem tudom… Vagy mégis. Az az igazság, hogy ismert akartam lenni. Sikeres akartam lenni a nőknél.

Sikeres volt?
Á, dehogy! Jó lett volna. 19 éves voltam és nightclubokban énekeltem.

Egy kritikus elismerően írt önről. Azt írta, hogy: „Egy érett hang van egy fiatal testben.” Mikor találkoztak önök?
Fogalmam sincs. Még mindig fiatalnak érzem magam. Egy ideje együtt vagyunk a barátnőmmel, ő 24 éves, de ő érett. Én 31 éves vagyok és még mindig kisfiúnak érzem magam.

Ön egy aranyos gyerek akar maradni?
Nem tudom, vajon így döntöttem vagy csak egyszerűen megesett. De az ember a zenei életben fiatal marad. Az elmúlt hét évben 47 országban jártam és ez egy csöppet sem változtatott meg. Találkoztam a középiskolai barátaimmal. Ők megváltoztak, megházasodtak, gyereket nevelnek, érettek lettek. Nálam ez nem tapasztalható.

Talán, ha már nagyon sikeres lesz és mindenki tudni fogja a nevét?
Mmh, azt mondanám: Remélem egy napon itt a kanapén ülve egy fiatal énekest arról kérdez majd, szeretne-e az új Michael Bublé lenni. Tőlem gyakran kérdezték, hogy szeretnék-e az új Frank Sinatra lenni és mindig azt válaszoltam: „Nem szeretnék az új Frank Sinatra lenni.”
Mindenesetre remélem, hogy egyhamar nem lesznek új Michael Bublék.

Az interjút készítette: Hans Hoff, 2007. 06. 05.
Fordította: Edina, 2008. 07. 04.
Eredeti cikk:www.sueddeutsche.de/kultur/artikel/865/112753/

Creative Commons Licenc