Az 1975. szeptember 9-én, a kanadai Burnaby-ban, halászcsaládban született Michael Steven Bublé az utóbbi idők legnagyobb pop-jazz felfedezettje. Gyerekként nagyszülei kedvenc Frank Sinatra lemezeit hallgatva talán még ő sem gondolta, hogy 2007-re megjelenő harmadik lemeze a világ szinte minden jelentős zenei piaccal rendelkező országának listáját meghódítja majd jellegzetes hangjával és sving dalaival…

Karrierje persze nehezen indult. 1996. környékén nehéz volt befutni egy sokak számára unalmasnak számító, retro crooning (dúdolt) jazz műfajjal. Füstös kocsmákból kis, független kiadónál kötött ki, mint oly sokan. Végül mellé szegődött a szerencse, hiszen az egykori kanadai miniszterelnök, Brian Mulroney lányának esküvőjén zenélhetett. Mivel különben egy igazán nagyszerű előadóról van szó, sikerült felhívnia magára annyira a figyelmet, hogy azonnal szerződtette őt a Warner, 2003-ban megjelent első lemeze milliós példányban fogyott el.

Bublé az ötvenes évek szving- és sanzonsztárjait megszégyenítő romantikussággal énekli, többnyire pop/rock dalok átiratait, nagyzenekari és finom jazzes kísérettel. Itt is kapunk néhány fantasztikus átíratot tőle. Leonard Cohen “I’m Your Man”, Ivan Lins-el duettben énekelt, akusztikus hangszerelésű Eric Clapton “Wonderful Tonight”, hogy csak kettőt emeljek ki a valójában kissé nyálas, de mégis értékes feldolgozásai közül.

A Call Me Irresponsible jelenleg a világ legnagyobb üzleti sikere. Még a mi hazai listánkon is 5. tudott lenni, pedig hazánkban szinte semmilyen promóciót nem kapott. Egyszerűen ez a kiadvány annyira igényes pop-jazz, hogy önmagát adja el. A műfaj egyik mesterműve.

Nem is olyan régen javasoltam, hogy ismerkedjetek meg – a stílusban nagyon közell álló -, Hendrix átíratától igazán érdekessé váló Jamie Cullummal. Bublé és Cullum manapság, ennek a modern sving-jazz világnak a legfontosabb tehetsége. Mindkettő andalgó, romantikus, régimódi, múltidéző, hiteles és elhivatott. Figyelemre méltóan szórakoztató. Érdemes ismerni őket. A maga nemében mind a ketten tökéletesek…

Track lista:
"The Best Is Yet to Come" (Cy Coleman, Carolyn Leigh) – 3:05
"It Had Better Be Tonight" (Meglio Stasera) (Franco Migliacci, Johnny Mercer,
Henry N. Mancini) – 3:06
"Me and Mrs. Jones" (Kenny Gamble, Leon Huff, Cary Gilbert) – 4:33
"I’m Your Man" (Leonard Cohen) – 4:59
"Comin’ Home Baby" (Robert L. Dorough, Benjamin M. Tucker) (duet with Boyz II
Men) – 3:27
"Lost" (Alan Chang, Jann Arden, Michael Bublé) – 3:40
"Call Me Irresponsible" (Sammy Cahn, Jimmy Van Heusen) – 3:16
"Wonderful Tonight" (Eric Clapton) (duet with Ivan Lins) – 4:12
"Everything (Alan Chang, Amy Foster-Gilles, Michael Bublé) – 3:33
"I’ve Got the World on a String" (Harold Arlen, Ted Koehler) – 2:47
"Always on My Mind" (Johnny Christopher, Mark James, Wayne Thompson) – 4:30
"That’s Life" (Dean Kay, Kelly Gordon) – 4:15
"Dream" (Johnny Mercer) – 5:06
"L.O.V.E." (Milt Gabler, Bert Kaempfert) – 2:50 (Bonus track on Special Edition,
iTunes and Internet edition)
"Orange Coloured Sky" (Bonus track on Internet edition)

Turné csapata:
Frank Basile – Baritone saxophone
Josh Brown – Trombone
Alan Chang – Piano
Bryan Lipps – Trumpet
Randy Napoleon – Guitar
Robert Perkins – Drums
Craig Polasko – Bass guitar
Justin Ray – Trumpet
Mark Small – Tenor saxophone
Jumaane smith – Trumpet
Nick Vagenas – Trombone
Rob Wilkerson – Alto saxophone

Lemezeik:
2003 – Michael Bublé
2004 – Come Fly with Me (Live CD and DVD)
2005 – It’s Time
2005 – Caught in the Act (Live CD and DVD)
2007 – Call Me Irresponsible

EPk és egyéb kiadványok:
1996 First Dance
2001 Babalu
2002 Dream
2003 Totally Bublé
2003 Let It Snow! (EP)
2006 With Love (EP)

www.passzio.hu