Lemezpolc kritika: Michael Bublé – To Be Loved

2013. MÁJUS 12., ALBERT ZOLTÁN

Kinyitott a tavaszi slágergyár, az elmúlt két év karácsonyi lemezekkel járó “telítettségét” oldotta fel Michael Bublé legújabb nagylemezével, mely egészen biztosan uralja majd a következő hetek listás csúcsait. (Magyarországon 3 hete vezeti a MAHASZ albumlistát, Amerikában pedig tegnap ugrott “új” jelzéssel a New York-i Jazzlista élére!)

A felvezető EP, mely nem sokkal korábban jelent meg, nagyjából definiálta azokat a hangszerelési és stílusbeli újdonságokat, melyek a nagylemezen is helyet kapnak.

Kezdésként egy igazi “Bublé”-s, klasszikus, big band arrange-okkal teli dallal indít (You Make Me Feel so Young), majd az “It’s a Beautiful Day”, aminek a “Haven’t Met You Yet”-tel való kísérteties hasonlóságát már kifejtettem korábban (finoman szólva, nem voltam elragadtatva), de akárhogy is, kell egy popsláger minden lemezre.

Ezután pedig a retro hangulat dominál, visszafelé megyünk az időben: a “To Love Somebody” egy 70-es éveket idéző, kellemes ballada, majd a 60-as évek következnek, domináns és érzelmes vonós kísérettel a “Who’s Lovin You”-ban. Itt meg is érkeztünk a lemez egy kritikus, sarkalatos pontjához, ugyanis előkerül a rég nem hallott “Something Stupid”, amiben az ismert színésznő, Reese Witherspoon próbál duettet énekelni Bublé-val, nem túl sok sikerrel. A dalt hallgatva az a tömör kérdés merült fel bennem, hogy miért volt erre egyáltalán szükség.

A bágyadt hangulatot feloldja a “Come Dance with Me”, melynek vidám, mambós világa mosolyt csal az arcomra, majd újra a ballada dominál, ezúttal pop-rock-osabb aspektusban (Close Your Eyes), az energikusság pedig kitart az “After All”-ban, ami egy kifejezetten új zenei irány, rockosabb és pörgősebb, de nem mégsem átütő igazán.

Ha fentiekben szimbolikusan meglátogattuk a 60-70-es éveket, akkor most visszarepülünk még jobban az időben és az 50-es évek filmzenei ihletésű (egyben némileg karácsonyi hatású) darabját hallhatjuk (Have I Told You Lately), ezután a címadó dal (To Be Loved) is stílusában igen hasonló.

Természetesen nem maradhat el a visszatérés az eredeti útra, a “You’ve Got a Friend in Me” egy kellemes swing dal, filmzenés fúvós betétekkel, az utolsó “trio” (Nevertheless, I Got It Easy és Young at Heart) pedig mintha megrendelésre készült volna egy filmhez, viszont a lemez szempontjából nem tesz sokat hozzá a korábban elhangzottakhoz.

Egy biztos, a karácsonyi lemezek bűvköréből kiszabadulva Bublé hozott pár újdonságot, de ezek mellett mégis következetesen kitart amellett, amihez igazán ért, a swing-énekléshez.

A lemez ugyan kissé kompromisszumos, de – véleményem szerint – minden rajongó megtalálhatja a saját kedvencét rajta.

jazzma.hu